Magyar
Stravinsky in Budapest
Csengery Kristóf, www.muzsika.net, Aprilis 2005: Stravinsky Hegeduversenyében a karmester veszélyesebb terepre lép - de Berkes mindvégig biztonsággal haladt rajta, eredményesen közvetítve szólista és zenekar között. 2002 októberében, PATRICIA KOPATCHINSKAJA zeneakadémiai bemutatkozásakor azon búslakodtam, a kituno fiatal muzsikus miért épp Wieniawski 1. hegeduversenyét játszotta Pesten, s kértem, mielobb hallhassuk ot újra Beethoven, Brahms, Bartók vagy Berg versenymuvében (a biztonság kedvéért megengedtem, M, S, vagy V betus szerzoket is választhat, csak a W-t kerülje). Az S betus szerzo koncertjében (1931) a 28 éves moldáviai hegedus nemcsak állóképességérol és perfekt technikájáról, de a mu karaktervilága iránti érzékenységérol is meggyozött. Mindenekelott remekül rátalált arra a "nyuvos" hangszerkezelésre, amely Stravinsky koncertjét jellemzi (s amely alighanem A katona története vidékérol származik). A Concerto in D nyitótételében (Toccata) tetszett a makacsul ritmizált, motorikus játék, de a folyamatosság élményét is nyomatékosította Kopatchinskaja: ennek segítségével érzékeltette, hogy a tételben egy rendhagyó perpetuum mobile rejtozik. Az Aria I-ben a deklamáló-gesztikuláló jelleget ragadta meg, az Aria II szélesebb-dallamosabb magánszólamában viszont megmutatta, milyen a "romantika Stravinsky-módra". Végül a Kreisler-idézetet is felvillantó Capriccio sodró, temperamentumos tolmácsolásakor visszahelyezte jogaiba a szerzot fémjelzo ironikus-frivol ábrázolásmódot. Kopatchinskaja, az új zene elkötelezettje ráadásként eloször egy színészi eszközöket is igénylo Otto Zykan-darabbal válaszolt az ünneplésre (ugyanezzel a kompozícióval köszönte meg a tapsot 2002 oszén is), majd az NFZ koncertmestere, Koppándi Jeno társaságában dús hangon, élénk temperamentummal adott elo egy Bartók-duót, a Bánkódást.
Szláv lélek, ízlés, fegyelem - Új Zenei Újság
Gyarmati Eszter, Fidelio Online Magazin (www.fidelio.hu), 2005.03.07: A koncertprogramok felett mindörökkön örökké uralkodó nyitányversenymuszimfónia szentháromság szláv színekben pompázott a Nemzeti Filharmonikusok február végi hangversenyén. A Berkes Kálmán gondjaira bízott zenekar Glinka Ruszlán és Ludmilla nyitányát, Patricia Kopatchinskaja közremuködésével Stravinsky Hegeduversenyét, valamint Dvorák Új világ szimfóniáját játszotta a Nemzeti Hangversenyteremben.
A bemelegíto Glinka-nyitány friss-ropogós eloadását követoen Patricia Kopatchinskaja viharzott be a színpadra. Ha transzformálható és raktározható lenne az az elképeszto mennyiségu energia, ami ebbol a fiatal moldáv hegedumuvésznobol sugárzott, jelentosen csökkennének a Nemzeti Hangversenyterem rezsiköltségei. Ízlés és fegyelem nélkül persze nem sokat érne ez az adottság; Kopatchinskajában azonban mindkét tulajdonság megtalálható, s így parttalanul áradó energiáit egészen szuk keresztmetszetu csatornákon is képes átvezetni.
Hegeduhangja Stravinsky 1931-es Hegeduversenyének eloadása során hologramként változtatta színeit és tónusait. A két középso ária-tétel huvös bensoségességéhez remekül találta meg a dús, érett, de a romantika partján mégis innen maradó hangot, és a polarizált, de nem túljátszott karaktereket. Hátborzongató volt a harmadik tétel néhány senza colore pianója, nem is szólva arról a második tételbeli, már-már paranormális jelenségrol, melynek eloidézésében Stravinsky igazi mester: a középrész elott a klarinét és a hegedu találkozásából olyan hangszín született, amelyben már nem lehetett érzékelni a két komponenst, csupán egy, idegenségében is vonzó, oszthatatlan hangzást. A Capriccio megjelölésu zárótételbol aztán az is kiderült, hogy Kopatchinskaja zenei neveltetése során a szemtelenül könnyed, behízelgo modort is elsajátította, és nem fél a vad gesztusoktól sem: a finálé Sacre-ot idézo szakaszában szinte ütohangszerként kezelte a hegedut.
Kopatchinskaja két ráadással köszönte meg a közönség tapsát. Elsoként az 1935-ben született osztrák szerzo, Otto Zykan Das mit der Stimme címu kompozícióját játszotta. Ez az éneklo hegedusre íródott mu a virtuóz hangszerkezelésen kívül, helyesebben azzal egy idoben komoly topogási, dobbantási, lalázási és pörgési képességeket kíván eloadójától. Az egyszemélyes show-musor után Bartók Bánkódás címu hegeduduóját hallottuk; a két megindítóan szép percet Kopatchinskaján kívül a Nemzeti Filharmonikusok elso hegedusének köszönhettük.
Bevallom, Stravinsky után nem vágytam Dvorák IX. szimfóniájának szimmetrikus, édes, szép új világára; ha nem tudósítónként lettem volna jelen a koncerten, a csúcson kell abbahagyni jelszavát követve alighanem hazaindultam volna a szünetben. Hogy kár lett volna, arról igazán csak a szimfónia második tételében gyozodtem meg, bár a Nemzeti Filharmonikusok a két utolsó tétel kisebb lötyögéseitol eltekintve most is azzal a kiváló felkészültséggel és muzikalitással játszottak, amellyel az utóbbi idoben elkényeztették közönségüket. A lassú tétel híres angolkürt-témájának megszólaltatója olyan mesteri módon puhította el frázisainak végét, hogy a hallgató azt sem tudta: a hang vagy már csak annak emléke szól a Nemzeti Hangversenyteremben. S ez a varázslat még egyszer megismétlodött a tétel végén, ezúttal az angolkürt felhívására meg-megtorpanva válaszoló szólóhegedunek köszönhetoen. A rézfúvós kar, melynek tagjai számára hazai pályának számít Az Új világból szimfónia, az elso tételben tapasztalható apróbb fáziskésések után hangszínre és minoségre nézve egyaránt fényesen teljesített. Csak azt sajnáltam, hogy a finálé második tételt idézo akkordsorában a rezek hatalmas hangereje miatt a vonósoknak mindössze a látványában gyönyörködhettem.
A jó érzékkel kiválasztott ráadásszám Dvorák e-moll Szláv tánca volt az op. 72-es sorozatból; a szomorkás-nosztalgikus tétel teremtette cseh kisvárosi milioben maga Hrabal is jól érezte volna magát a Lágymányosi híd lábánál.
(2005. február 24. 19:30 Nemzeti Hangversenyterem A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje; Glinka: Ruszlán és Ludmilla nyitány; Stravinsky: Hegeduverseny; Dvorák: IX. Az Újvilágból szimfónia, op. 95; km.: Patricia Kopatchinskaja (hegedu); vez.: Berkes Kálmán)